Moizs Mariann az Újságíró Szövetségnél is bepanaszolt minket, mert beszámoltunk a kaposvári kórházat elmarasztaló bírósági ítéletről

Kpsvr 2023-01-02 16:45:00
A kórház minden lehetséges fórumon próbál támadni minket, pedig csak egy bírósági ítéletet ismertettük.

Még november közepén írtuk meg a Kaposvár mellett élő, 17 éves, autista fiú Péter történetét. 

Korában egy rohama alkalmával a kaposvári kórházba szállították, méghozzá a felnőtt osztályra, ugyanis gyermekpszichiátria nincs ebben az intézményben.

Itt azon túl, hogy nem tudták biztosítani azt a figyelmet Péternek, amire szüksége lett volna, azokat a rendelkezéseket sem tartották be, amiket gyerekek pszichiátriai kezelésénél előírnak a jogszabályok

Péter tíz napon át, az idő nagyrészében ki volt kötözve az ágyához.

Mikor a fiú édesanyja sérelmezte az ápolóknál a kikötözést, ráhívták a biztonsági őröket, akik azzal fenyegették, kidobják az intézmányből, ha nem távozik önként. A kaposvári tortúra tíz nap után ért véget, ezután a fiú a pécsi gyermekklinikára került, ahol szép lassan helyrehozták a kaposvári "kezelés" okozta sebeket. Itt, érdekes módon, nem kellett lekötözni Pétert, akinek beállították a gyógyszereit, majd hazaengedték - írtuk akkor a fiú jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért jogsegély szervezettől kapott közlemény alapján.

Péter édesanyja, Irén a TASZ segítségével 2021 nyarán pert indított a kaposvári kórház ellen a fiát ért embertelen bánásmód miatt. Szerintük a kórház megsértette Péter jogait, hiszen valakit csak akkor lehet lekötözni, ha komoly veszélyt jelent saját magára vagy a környezetére, és még ilyenkor is csupán rövid, átmeneti időre. Kiskorúak esetén két óránként ellenőrizni és dokumentálni kell, hogy indokolt-e a rögzítés.

Péterre olyan súlyos hatással volt a kikötözés, hogy az incidens óta nem tud egyedül elaludni.

A bíróság első fokon - nem jogerősen - megállapította, hogy az elszenvedett jogsértések miatt sérelemdíj jár Péternek. 

Cikkünk megjelenése óta a kaposvári kórház minden lehetséges fórumon próbál támadni minket. Korábban hírt adtunk már róla, hogy Moizs Mariann főigazgató levelet írt, melyben felszólított minket arra, hogy fizessük 5 millió forint sérelemdíjat, mert megsértettük a kaposvári kórház jóhírnevét.

Dr. Moizs Mariann főigazgató - Kapos Tv felvételéből kivágott kép

Indokai között szerepel, hogy csak Péter édesanyjának álláspontját közöltük, és a nem jogerős ítéletben foglaltakat eltorzítva mutattuk be a kórháznak, és annak dolgozóinak a fiú ellátása során tanúsított magatartását.

Ahogy azt válaszlevelünkben jeleztük is, sem újságírói etikai, sem pedig jogi kötelességünk nincsen arra vonatkozóan, hogy egy bírósági ítéletet a felek megszólaltatásával közüljünk.

A főigazgató etikai vizsgálatot kezdeményezett lapunk főszerkesztője, Farkas Balázzsal szemben. A vizsgálatot le is folytatta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A szervezet december 22-én kelt levelében arról tájékoztatott, hogy 

a KPSVR.hu portál nem követett el etikai vétséget. 

Bízunk benne, hogy Moizs főigazgató asszony a rábízott intézmény igazgatására is annyi energiát fordít, mint portálunk támadására egy olyan ügyben, amelyre semmiféle ráhatásunk nem volt, csupán a bíróság által hozott ítéletet közültük.

 

Borítókép: Dr. Moizs Mariann főigazgató - Kapos Tv felvételéből kivágott kép

 

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.