A Club Aliga esete cáfolhatja, hogy a "Balaton mindenkié"

Kpsvr.hu

2019-04-23 23:00:51
A Club Aliga kapcsán rövidesen eldőlhet, igazak-e még Lázár János 2017-es szavai: a Balaton mindenkié.

A balatonvilágosi önkormányzat ingyenes vagyonjuttatás formájában nem csak a Club Aliga strandjára, hanem a kikötőjére és a szállodaépületekre is igényt tart – írja a magyarnarancs.hu.

A hajdani pártüdülő, majd a rendszerváltás után Club Aliga névre keresztelt komplexum szinte teljesen elzárta, illetve elzárja ma is a balatoni települést a vízparttól, mindösszesen egy 90, egy 70 és egy 45 méter hosszú szabad, bárki által megközelíthető partszakasza maradt Balatonvilágoson.

A komplexum tavaly Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz is köthető körökhöz került. Amint Fekete Barnabás József, a település független polgármestere hírét vette a Club Aliga tavalyi tulajdonosváltásának, írt egy levelet Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős, tárca nélküli miniszternek, amelyben bejelentette: a község igényt tart a Club Aliga 2007-es privatizációjakor is állami tulajdonban maradt 9 hektárra.

Fekete arra is hivatkozik, hogy Lázár János akkori kancelláriaminiszter a 2017. december 4-i kormányinfón úgy fogalmazott: „A kormány szándékai szerint a Balaton mindenkié, személyes üzleti szempontok nem írhatják felül a közösség szempontjait”. A polgármester szerint „a Balaton mindenkié elvnek az érvényre juttatását szeretnénk most látni a Club Aliga esetében. Vagyis a mindent eladni mentalitás helyett a közösség érdekeit kérjük figyelembe venni”.

Nemrég Potocskáné Kőrösi Anita siófoki jobbikos országgyűlési képviselő is feltett az üggyel kapcsolatban kérdéseket Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárnak, aki azt válaszolta, hogy a vagyonkezelői szerződésben szereplő ingatlanokkal kapcsolatban még nem született döntés. „A Magyar Állam szerződéses partnere ezen ingatlanokkal kapcsolatban továbbra is a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft., mely tulajdonosi hátterének esetleges megváltozása önmagában nem érinti a fennálló vagyonkezelési jogviszony tartalmát. Az önkormányzat kérése nyomán megkezdődtek az egyeztetések a kft.-vel arra vonatkozóan, hogy az igényelt ingatlanok tekintetében milyen feltételekkel kerülhetne sor a vagyonkezelői szerződés részleges megszüntetésére” – válaszolta Fónagy.

Ha lefordítjuk az államtitkár válaszát, akkor kiderül: az állam megkezdte a tárgyalásokat a Mészáros-Tiborcz körrel. Fekete Barnabás balatonvilágosi polgármester már az új tulajdonosokat is megkereste levélben konkrét elképzeléseikről érdeklődve, de ez idáig választ nem kapott.

Forrás: delipart.com

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.