Folytatódik a harc a Búzavirág kutyafuttatóért

Kpsvr.hu

2019-07-19 14:33:54
A KPSVR.hu két héttel ezelőtt számolt be a Búzavirág utca kutyafuttatóján épülő kutyaparkról, ami felháborodást keltett a környék lakóinak és kutyatartóinak körében, akik el tudták érni, hogy ne az eredetileg kijelölt helyen épüljön meg a park, viszont az új helyszín talán még rosszabb, mint az előző kijelölt hely. A lakosok egyre türelmetlenebbek, amire már a körzet fideszes képviselője is felfigyelt.

Nagy Attila, a körzet önkormányzati képviselője csütörtökön kereste fel Marton Györgynét, Búzavirág utcai lakost és helyi kutyatartót. A hölgy az első perctől kezdve ellenezte a park megépülését, de Nagy Attila ahelyett, hogy képviselte volna a lakók érdekeit arra kérte Marton Györgynét, hogy maga intézze el az ügyet. Keresse fel Szita Károlyt, és írja le a környék lakóinak akaratát a kutyafuttatóval kapcsolatban, viszont ezt minél hamarabb tegye meg, mert jövő héten elkezdik a kivitelezést.

– Most hátra akarják építeni ezt a kerítést – fakadt ki újságunknak Marton Györgyné. – Ez a kutyafuttató majdnem olyan, mint egy botanikus kert, gyönyörű fáival ez maga a csoda. Ezt akarják tönkretenni. Egyszerűen nem értjük, 40 éve itt áll ez a kutyafuttató, miért kell ezen belül egy kerítést húzni, és leválasztani egy darabot? Miért kell ezt bántani? Miért kell az anyatermészetet tovább rongálni? És ezt nem csak én gondolom így, hanem nagyon sokan ellenezzük. Minden nap, mikor találkozunk a futtatón, csak erről beszélünk. Vannak, akik a Donnerből hozzák ide a kutyájukat, mert olyan gyönyörű a hely. Ez mind eltűnhet.

Márton Györgyné és a közösség szavai eljutottak a körzet képviselőjéhez, de Nagy Attila miért nem továbbítja azokat Szita Károly felé? Miért osztja ki ezt a feladatot egy helyi lakosnak? Egy képviselő feladata pont ez lenne, hogy képviselje szavazóinak akaratát, nem pedig megkerülve a felelősséget, ráhárítsa ezt a környék lakóira.

– Meg is kérdezte tőlem Nagy Attila – folytatta a hölgy –, hogy rájuk szavazok-e majd szeptemberben? Én pedig megmondtam, hogy ezek után biztosak lehetnek benne, hogy nem. És én vállalom a nevem és kiállok az igazamért. Meg kell védenünk ezt a csodát!

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Bogdán Erik

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.