Miért nem újítják fel a kaposvári szülészetet?

Kpsvr.hu

2019-07-31 10:41:27
2007 óta több mint 17 milliárd forint EU-s forrást költött Kaposvár a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház felújítására, 2016-ban pedig további 2,5 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány az intézmény korszerűsítését, amivel végre a 21. századba lépett a kórház. A felújításokból azonban rendre kimarad a szülészet, s bár többször is ígérte Szita Károly az osztály felújítását, ez azonban a mai napig nem történt meg.

A Magyar Közlönyben 2017-ben jelent meg, hogy a kormány támogatja a kaposvári szülészet felújítását. Szita Károly a kórház új épületeinek átadásán rendre hangsúlyozta, hogy addig nem tekinthető kész munkának a beruházás, amíg a szülészetet nem korszerűsítik, és úgy reméli, hamarosan megkezdődhet ennek a kivitelezése, írta lassan két éve a KaposvárMost.

Két év eltelt, azonban még mindig nem történt semmi. A kormány továbbra is támogatja a felújítást, azonban elméleti síkról nem sikerült a gyakorlatba átvinni ezt a szándékot. A Németh István Program bejelentésénél sokan remélték, hogy a szülészet is a projekt része lesz, azonban ez sem történt meg. Csupán a kórház volt déli tömbjének okosparkosítása szerepelt a programban.

Pedig tavaly kiírtak egy közbeszerzést „Család- és bababarát szülészet kialakítása” címmel, melyben kivitelezőt kerestek a 3500 négyzetméteres épület teljes rekonstrukciójára. A határidő az idén januárban járt le, de sajnálatos módon nem volt nyertes ajánlattevő. Nincsen olyan kivitelező, aki vállalta volna a munkát. Ez meglehetősen furcsa fejlemény, hiszen a szülészetet kivéve, a kórház eddigi felújításaira minden gond nélkül sikerült kivitelezőt találni. Rejtély, hogy miért pont a szülészet marad ki a felújításból, amire a legjobban ráférne.

A KPSVR.hu megkérdezte olvasóit, hogy szerintük fel kell-e újítani a szülészetet? 790-en voksoltak, 98 százalékuk igennel. Vagyis egyöntetű a vélemény: az olvasók szükségesnek látják a felújítást. Így csak egy kérdés maradt: miért látványberuházásokra fordítja gazdasági és humán erőforrásait a városvezetés, ahelyett, hogy felújítanák a szülészetet? Meglehetős szégyen ugyanis egy város számára, ha a leendő édesanyák tömegesen döntenek más település – jelen esetben például Dombóvár vagy Szigetvár – szülészete mellett. Úgy tűnik Szita Károly évek óta képtelen megoldani Kaposvár egyik legégetőbb problémáját, így a gyermeket vállaló kaposvári édesanyáknak továbbra is utazniuk kell, hogy színvonalas ellátásban részesüljenek.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: kpsvr

1

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.