Horváth Ákos és Fejes István vezeti az ellenzéki összefogás listáját

Kpsvr.hu

2019-08-24 09:41:43
Csütörtökön mutatta be Szita Károly az október 13-ra kiírt önkormányzati választásokon induló fideszes képviselőjelölteket. Az ellenzéki összefogás, a Kaposváriakért Egyesület polgármester-jelöltje, Horváth Ákos, Szita egyetlen esélyes kihívója a KPSVR-nek elmondta, hogy hétfőn lesz hivatalos bejelentés képviselőjelöltjeikről. Azt is elárulta, hogy ő és Fejes István lesz a közös ellenzéki lista első és második helyén. 

Az elmúlt néhány hétben az ellenzéki összefogással kapcsolatban több rosszindulatú pletyka is szárnyra kapott a kaposvári nyilvánosságban. Utána jártunk az illetékeseknél, hol tartanak a választási felkészülésben, mikor indul a hivatalos kampány, melyek a főbb üzenetek, és számítanak-e lejárató kampányra?

Horváth Ákos kérdéseinkre elmondta: kész van a programjuk, melynek hangsúlyos eleme a kaposvári bérek kérdése, a drámai elvándorlási hullám, az idősek létbiztonsága, a fiatalok lehetőségei, illetve az elhibázott beruházások számbavétele, és egy új nyugati szemléletű szolgáltató önkormányzati vezetés kialakítása.

- Folyamatosan kint vagyunk az utcán – jelentette ki a KE polgármesterjelöltje –, beszélgetünk az emberekkel, akiktől rendkívül sok támogatást kapunk. Kiadványaink is hamarosan elkészülnek, melyeket folyamatosan el fogunk juttatni minden egyes lakásba. Sajnálom, hogy onnan kapunk durva támadásokat, ahonnan inkább támogatást vártunk volna, de nem nekem kell szégyenkeznem emiatt. 

A polgármesterjelölt azt is elárulta, hogy ő lesz a kompenzációs lista vezetője, melynek második helyére Fejes István KE elnöke kerül.

Fejes Istvánt, a Kaposváriakért Egyesület elnökét is kérdeztük, hol tartanak a felkészülésben, és, hogy tényleg a lista második helyére kerül?

- Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük céljainkat, ami nem kevesebb, mint leváltani Szita Károlyt és a fideszes képviselőket – válaszolta a KE elnöke. – Erre most van a legnagyobb esély, és érezzük is ennek a felelősségét. A képviselőink nem kompenzációs listán, hanem a körzetük megnyerésével akarnak a közgyűlésbe bekerülni, ezért Horváth Ákossal mi ketten kerülünk a lista első helyeire. Készülünk rá, hogy a Fidesz segítheti álellenzéki csoportok elindulását, ami az összefogástól vehet el szavazatokat. A lejáratásokkal pedig nem foglalkozom, aki az összefogást gyengíti, az ha nem is tudatosan, de a Fidesszel van. 

Fejes Istvántól azt is megtudtuk, hazugság, hogy nem indul képviselőjelöltként a választáson.

Bereczki Dávidot, a Momentum helyi elnökét nem lepte meg, hogy a Fidesz-közeli Facebook-oldalak, valamint egyes médiumok rendre azt próbálják sugallni, nincs egység az ellenzéken belül, és mindenféle hazugságokat terjesztenek a jelöltekről. 

- Viták voltak, vannak és lesznek, ez teljesen természetes, nálunk nincs parancsuralmi rendszer, de ezek sohasem veszélyeztették az egységet, mert a legfőbb cél, hogy Kaposvárt jobb hellyé tegyük, mint amilyen most – jegyezte meg Bereczki. Hozzátette, csak szimpla lejáratási kísérletnek tudja be a vele kapcsolatos pletykákat, mivel a Momentum az összefogás része, ez nem is volt másképp és Ő maga is indul jelöltként a választáson.

A Závecz Research (ZRI) augusztus 15-én megjelent kutatási eredményei alapján a megyei jogú városokban az ellenzék 35 százalékon a Fidesz 30 százalékon áll. Érthető, hogy Kaposváron is idegesek a fideszesek, hiszen sok képviselő széke erősen inog a teljes összefogás miatt. Információink szerint a helyi Fidesz felmérései nagyon szoros eredményt hoztak ki számos kaposvári körzetben, így előfordulhat, hogy az összefogás sikere az esélytelen szervezetekre leadott néhány tucat szavazaton fog múlni. 

 

Szerző: Bogdán Erik

Kép: Kpsvr

Szólj hozzá!

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

A műfüves focicipők fejlődése: mit tudnak nyújtani a mai darabok?

A futballcipők az elmúlt évtizedekben hatalmas változáson mentek keresztül.

Városszéli erdőben rakta ki otthoni veszélyes hulladákét a kaposvári férfi

Bő egy köbméternyi szeméttől, többek között autógumiktól, alkatrészektől, festékes dobozoktól próbált megszabadulni.

Miből ismerhetők fel a prémium szárazeledelek? Melyek az előnyeik?

Minden gazdiban felmerül a kérdés a kezdeti időszakban annak kapcsán, hogy milyen kutyatápot érdemes választani. Miért érdemes a prémium mellett dönteni? Egyáltalán hogyan győződhetünk meg arról, hogy kiváló minőségű termékkel van dolgunk? 

Szezonális POS terminálra van szükség? Ma már optimális üzleti megoldások közül lehet válogatni

A nyár közeledtével lassan beköszönt az egyik legnépszerűbb szezonális időszak, de a gyakorlatban ilyen lehet a tél vagy bármely más évszak is.

5 csillagjegy, aki könnyedén válik érzelmileg ingataggá

Habár mindenkinek akadnak az életében jobb és rosszabb időszakai, vannak olyan emberek, akik különösen nehezen élik meg ezeket a hullámvölgyeket. Hisz egyszerűen lehetetlen mindig ugyanolyan kiegyensúlyozottnak és pozitívnak lenni, ha egyszer a sors váratlan kihívásokat gördít elénk.

Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének

A Csiky Gergely Színház egykori művésze egy korábbi kaposvári színész, Tordy Géza örökébe lépett.

Borhi-Dér-Pintér: aljas rágalom a bántalmazás

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Kaposvár három alpolgármestere a DK azon vádjával kapcsolatban, hogy a város egyik alpolgármestere követett el szexuális bántalmazást 15 éve a Fidesz EP kampánya alatt.

Egyre melegebbek a nyarak Magyarországon

A szárazság egyre nagyobb kihívás Magyarországon is a nyári időszakban.

A Tengeri Túlhalászás Következményei

Az óceánik ökoszisztémáinak felborulása súlyos következményekkel jár.

Nem lehet elég korán kezdeni a környezetvédelmi nevelést

Ha minél korábban találkoznak a gyermekek a környezetvédelem fontosságával, annál fogékonyabbak lesznek felnőtt korban ezekre a kérdésekre.

Súlyos probléma a városi faírtás

Szita Károly egészséges fákat is kivágat. Érthetetlen, hogy miért.

A plázában verte össze netes ismerősét a kaposvári férfi

Egy előző napi világhálós vita miatt robbant ki a balhé.

Vonaton fosztotta ki alvó utastársát a harmincas férfi

Elvette a pénztárcát és leszállt egy Kaposvár előtti állomáson, majd egy dohányboltban leadta a brifkóban talált iratokat, persze a pénzt megtartotta.

Vállalkozás indítanál? Légy tisztában az alapfogalmakkal!

Egy vállalkozás indítása sok feladattal jár, kezdő vállalkozóként pedig érdemes tisztában lenni bizonyos alapfogalmakkal. Már a kezdeteknél szakértő segítséget célszerű igénybe venni, hiszen nem mindegy, hogy milyen vállalkozási formát választunk, illetve az sem, hogy milyen adózási módba jelentkezünk be.

Vonattal próbált Kaposvárról Németországba szökni a nigériai drogdíler

Levette a rendőrségi nyomkövetőt, s Fonyódon át indult Pestre, hogy onnan utazzon tovább, de csak Lelléig jutott.

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.