Az MSZP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a kórházi ágykiürítésekről

Kpsvr.hu

2020-05-26 16:25:25
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője még április 20-án küldte el a kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatos kérdéseit az Operatív Törzsnek, miután a kórházak közölték, hogy – bár minden adat a rendelkezésükre áll, és arról naponta tesznek jelentést az Operatív Törzsnek – nem nyilatkozhatnak.

„Egy hónapig üldögéltek rajta, pedig még Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is úgy nyilatkozott április 27-én, hogy a kérdéseim nem bonyolult kérdések, a kért adatokból semmi sem titkos, és személyesen garantálja, hogy megkapom őket. Rétvári Bence államtitkár pedig, aki a válaszlevelet jegyzi, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának április 28-i ülésén jelentette ki, hogy »természetesen« választ fogok kapni a levelemre” – emlékeztet Tóth Bertalan a keddi Facebook-bejegyzésében.

MTI/Kovács Tamás

Az MSZP elnöke azt akarta megtudni, hogy
 

  • hány beteget kellett hazaküldeni,
  • hazaküldés előtt végeztek-e rajtuk koronavírustesztet,
  • mikor tesztelték az adott intézmény ellátottjait és a személyzetet,
  • mennyi nem életmentő műtétet kellett elhalasztani április 20-ig.

Tóth Bertalan szerint Rétvári Bence államtitkár válaszlevelére nehéz szavakat találni, mert „érdemi válasz nincs benne egyetlen kérdésre sem”.

„Minden olyan állítást visszautasítunk, hogy a kórházi ágyak előkészítésével kapcsolatos döntések betartása a betegek egészségét vagy életét veszélyeztette volna” – idézi Rétvári Bencét a szocialista politikus. „Talán a dühítő szó írja le legjobban az érzéseimet, amikor ezeket a cinikus sorokat olvastam” – teszi hozzá Tóth Bertalan.

Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy Kásler Miklós utasítása szerint április 19-ig a kórházi ágyak felét kellett előkészíteniük az intézményeknek. „Fontos tudni, hogy a magyar kórházi ágyak kihasználtsága március 14-én országos átlag szerint 66 százalék volt, azaz 34 százaléknyi szabad ágy volt” – közölte.

Tóth Bertalan a Facebook-bejegyzésében azt írja: a feltett kérdései nem maradhatnak megválaszolatlanul, illetve a 33 éves esztergomi édesanya értelmetlen és elkerülhető tragédiája sem, ezért az MSZP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.

Forrás: JövőTv

Kép: MTI/Kovács Tamás

1

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.