Olyan gázárat mondtak be az oroszok, hogy a gatyánkat is a kályhába fogjuk dobni

Kpsvr 2022-08-17 17:46:00
A rezsicsökkentés pedig mehet a kukába.

Egészen elképesztő gázárat mondott be a téli hónapokra a Gazprom, adta hírül a Portfolio.

Az oroszok ugyanis gyakorlatilag azt vázolták, hogy további legalább 60 százalékos áremelést terveznek.

Ha pedig ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana, azaz komolyan felvetődne az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival. 

A lap emlékeztet, most úgy néz ki a helyzet, hogy az átlagfogyasztás feletti részre köbméterenként augusztustól 732,4 forintot, októbertől 752,5 forintot kell fizetnie a lakosságnak „piaci” árként. A januártól érvényes árakról még nincs döntés, de közben a Gazprom az idei számoktól közel 1000 forinttal magasabb tényleges piaci árat vetített előre.

A mostani tőzsdei gázár nagyjából 2400 eurós, azaz közel 2500 dolláros, árszintet jelent ezer köbméterenként, ami a Gazprom közleménye szempontjából fontos adat, ugyanis a cég azt is beleírta a közleménybe, hogy

a konzervatív becslések szerint – ha ezek a tendenciák fennmaradnak – az árak meg fogják haladni a 4000 dollárt ezer köbméterenként ezen a télen.

Azaz a Gazprom gyakorlatilag azt vázolta, hogy az európai gázexportja télre legalább 60 százalékos további gázár emelkedést fog elérni.

Talán nem is kell magyarázni, hogy az oroszok jelzésének akár nagyon komoly negatív következménye is lehet a magyar gázpiaci "rezsicsökkentésre". Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre és ha ezzel együtt a magyar állam gázbeszerzési költségei emelkednének, akkor ez óriási pluszterhet jelentene az államnak, és így a magyaroknak.

A rezsicsökkentés keretében ugyanis 102 forintért adják el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az oroszok azt vázolták, hogy 1600-1700 forint körüli gázár is jöhet télen, írja a lap.

Megjegyzik, hogy a magyar állam lényegében a holland tőzsdei (TTF) árhoz igazodva veszi az oroszoktól a gázt, sőt, azt hangsúlyozzák, hogy az ár a mostani helyzetben másodlagos, az a lényeg, hogy kapjunk elég gázt.

De nemcsak a gázfogyasztók pénztárcájára nézve borúsak a kilátások, hanem az áramfogyasztókéra nézve is, hiszen a gázárak az áramárakat is az égbe küldték már eddig is, így mindez nemcsak a gáz-, hanem az árampiaci rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja.

Emlékeztetünk rá, hogy az Orbán-kormány jó 11 hónappal ezelőtt, még a választásokat megelőzően kitartóan hirdette, hogy

"aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát."

Hát, ennyit lehet ezekre a közleményekre alapozni.

 

Borítókép: Németh Szilárd rezsibiztos Facebook oldal

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.