Visszalép Magyarország a 2024-es női kézilabda Eb rendezésétől

Kpsvr 2023-01-12 14:41:00
Kocsis Máté szerint inkább az utánpótlásra kell most a pénz.

A kézilabda Eb helyett a fiatalok tömeges sportolását választottuk - fejtette ki a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a nemzetisport.hu-nak adott interjúban. Kocsis Máté a csütörtökön megjelent interjúban hozzátette: az nem helyes, hogy Magyarország milliárdokat költ el a 2024-es Eb-re - aminek kiadásai már most is jelentkeznek -, miközben sok ezer gyermek és utánpótlás-versenyző veszíti el hosszú hónapokra a sportolási lehetőségét a magas energiaárak miatt, "a kettő nem fér meg egymás mellett".

Az elnök bejelentette azt is: nem indul újra a kézilabda-szövetség elnöki tisztségéért a tavaszi tisztújításon.

Kocsis Máté elmondta, abban a formában, ahogyan elnyerte, Magyarország nem tudja vállalni a 2024-es decemberi, magyar-osztrák-svájci női kézilabda Európa-bajnokság (Eb) rendezését, s most a legjobb megoldásról tárgyalnak a társszervezőkkel.

Az elnök kifejtette: valóban létező forgatókönyv, hogy Magyarország részben vagy egészben visszalép az Eb-rendezéstől. A kézilabda Eb ezekben az időkben luxuscikk - fogalmazott, és "tudomásul kell vennünk, hogy amikor a 2024-es női tornát megpályáztuk és elnyertük, még nem volt sem háború, sem szankciók, sem energiaválság, és nem voltak az ebből eredő pénzügyi nehézségek sem". Dönteni kellett, és inkább "a fiatalok tömeges sportolását választottuk" - mondta Kocsis Máté, hozzátéve: ennek érdekében elvi megállapodást kötöttek a kormánnyal, hogy az Eb költségeiből megtakarított pénz egy részét az idén és jövőre is a kis klubok működésére fordítják.

A szövetségi elnök szerint a lépés szokatlan, de nem példátlan, az eset annyival eltér vagy kedvezőbb a korábbiaktól, hogy "két évvel korábban jeleztük a szándékot", így van idő a szervezésen módosítani, és a következmények is enyhébbek lehetnek - közölte.

Hozzátette: az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) pontosan tudja, hogy Magyarország talán a legjobb partnere a szervezésben, ezt már jó párszor bizonyította akár a női BL final fourja, akár más világesemények kapcsán.

Az interjúban Kocsis Máté bejelentette azt is: nem indul újra a Magyar Kézilabda Szövetség elnöki tisztségéért a tavaszi tisztújító közgyűlésen. Mint mondta, az elnöki ciklusa elején kitűzött célokat és feladatokat teljesítette, amelyekről részletesen beszámol majd a következő kongresszuson.

Felidézte: a sportág rettenetes állapotban volt pénzügyileg, és valamennyi forrást, amit csak tudott - piacit vagy államit - megmozgatott a kézilabdáért. Ezek között említette, hogy megtörtént a marketingjogok, illetve a televíziós és kereskedelmi jogok értékesítése, tekintélyes vállalati szponzorokat hoztak a sportág mögé, és elkezdték az alsóbb osztályokat, az NB I/B-t és a megyéket is támogatni.

A kormány mindig segített, a lehető legtöbb támogatást megszerezték és adták oda a kézilabdakluboknak. Cél volt a sportág tömegesítése is, 2015 óta 26 ezerről százezerre nőtt az igazolt sportolók száma, akik javarészt gyerekek. A hazai infrastruktúra fejlesztése is szerepelt a vállalások között, e körben pedig mintegy hétszáz építési-felújítási munkát indítottak el - sorolta az eredményeket a szövetségi elnök, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

Megszámlálhatatlan "kézilabda-felület" jött létre vagy újult meg, Európa legnagyobb arénájától a legkisebb iskolai tornatermekig - idézte fel Kocsis Máté, hozzátéve: ezek mellett öt határon túli akadémiát is elindítottak, és teljesült az a cél is, hogy magyar szakember is legyen az európai szövetség elnökségében.

Szólj hozzá!

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.