Tizenkettedik életévét be nem töltött, hatalmi befolyása alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt emelt vádat a somogyi főügyészség azzal a huszonéves férfival szemben, aki kiszolgáltatott helyzetben lévő mostohatestvérét rontotta meg.
A fiatal férfi apja élettársi kapcsolatot létesített a sértett édesanyjával, s egy idő után a vádlott is hozzájuk költözött. Ottléte alatt a kislánnyal és annak két másik testvérével aludt közös hálószobában, s ezt arra használta fel, hogy befolyása alá vonja a nála jóval fiatalabb, 12. életévét be nem töltött gyereket. Ennek során előbb csak közös ágyban aludt vele, majd elkezdett hozzá szexuálisan közeledni, végül pedig szexuális cselekményt is végzett a kiskorú lánnyal. Az esetre végül a gyerek egészségügyi vizsgálatával összefüggésben derült fény, s ekkor nyomban őrizetbe vették a pedofil férfit, akinek a letartóztatására az ügyészség indítványt tett.
A vádhatóság a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetésre és a kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozástól eltiltására tett indítványt.